• Főlap
  • NuHu Bagoly Klub - és ami mögötte van

NuHu Bagoly Klub - és ami mögötte van

 

Egymás segítése a környezeti nevelésben és egy jó példa: a mezítlábas ösvény. A környezeti nevelést sok esetben magányos harcosként végzik az elhivatott pedagógusok egy-egy iskolában. Ezt felismerve hívtuk életre a zölden gondolkodó pedagógusok számára a havi rendszerességgel megrendezett klubot, ahol a nulla hulladékos szemléletben mélyedhetünk el közösen. Kellemes, beszélgetős hangulatban egy csésze (fair trade) kávé vagy (gyógynövényes) tea mellett új ötletek is születhetnek.

Hiszünk a Nulla Hulladék elvében és abban, hogy létezik eredményes oktatás az iskola falain kívül is. A jó gyakorlatok közül most közkincsé is teszik a debreceni Görgey Utcai Óvoda mezítlábas érzékelő ösvényét. Az őszi Komposzt Ünnep pályázatunkra érkezett, Albertné Katona Edit óvodapedagógus által írt beszámoló rövidített változatát olvashatjátok:
"Az Óvodában fontosnak tartjuk, hogy minél több érzékszervükkel tapasztalják meg a gyermekek az őket körülvevő világot. Így fogalmazódott meg bennünk a mezítlábas ösvényünk kialakításának gondolata. A dolgozók és a szülők bevonásával lelkesen vágtunk bele a megvalósításba. Helyszínként az udvarunk közepén elhelyezkedő, 8 méter átmérőjű, évek óta használaton kívüli pancsoló medencét választottuk. Felvettük a kapcsolatot az erdészettel, megrendeltük az ösvény széleiül szolgáló akácfát. A rönkfákat méretre kellett vágni, majd összekapcsolni. A keret után következhetett a járófelületek feltöltése különböző anyagokkal: apró kavics, nagy szemű kavics, mulcs, toboz, homok, bontott tégla, gyepszőnyeg, kukoricacsutka, szeletelt rönkfa, térkő, gesztenye. Ezek összegyűjtésébe minden gyerek bekapcsolódhatott. Alig vártuk, hogy készen legyen! Minden nap használtuk, minden csoportunk örömmel várta, hogy rá kerüljön a sor. Eleinte félve, majd felbátorodva róttuk a köröket, egymást segítve, biztatva. Kiderült, hogy a kukoricacsutkán nagyon jó lépegetni, a fű simogat, a kicsi kavics szúr. A homok kellemes, a gesztenye kemény, a hosszú toboz puha. Rengeteg új ismeretet szereztünk még arról is, amiről azt hittük, hogy már mindent tudunk róla."

Biztatjuk a kerttel, tágas udvarral rendelkező ovikat és iskolákat, hogy alakítsák ki saját mezítlábas ösvényüket!