Amire büszkék vagyunk

Boldog Óvoda

2017/2018- as nevelési évben pályázatot nyújtottunk be a „Boldog Óvoda” címre.

Kiemelt feladatunk a 3-6 éves gyermekek korosztályában módszertani segítség, új ötletek befogadása a boldogságra való képesség erősítésére, kibontakoztatására. Pozitív énkép kialakítása, a feladatok, játékok segítségével a szeretet, magabiztosság, egymásra való odafigyelés, önmagunk és társaink tiszteletének erősítése. Egy optimista, bizakodó életszemlélet alakítása, derűs, vidám hangulatú mindennapok biztosítása. A szeretetteljes, vidám légkör nagyban hozzájárul a gyermekek pozitív pszichés fejlődéséhez, ezáltal kihat egészségükre, szomatikus fejlődésükre egyaránt.

2018. október 1-én elnyertük és átvehettük a „ Boldog Óvoda” elismerő oklevelet.


Kiváló Gyakorlóhely

A Görgey Utcai Óvoda már 2002 óta fogad Óvóképzős hallgatókat (nappali, levelezős). Feladatunk olyan gyakorlási, tanulási lehetőségeket biztosítani hallgatóinknak, melyben fejlődhetnek óvodapedagógusi munkakör betöltéséhez szükséges szerepkörei: kommunikáció, kreativitás, szervezőkészség, irányítási kompetencia.

 Feladatunk még felkészíteni a hallgatókat a záróvizsga sikeres teljesítésére, hozzájárulunk a szakmai gyakorlat oldaláról olyan értelmiségi óvodapedagógusok képzéséhez, akik elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában alkalmasak az óvodás gyermek tudatos nevelésére, fejlődésének elősegítésére, az egyetemes és nemzeti értékek, erkölcsi normák közvetítésére.

A hallgató szakmai támogatásáért a mentor felel, de az egész intézmény nyitott és támogató környezetet biztosít a hallgató kompetenciáinak fejlesztése érdekében. Szeretnénk aktívan hozzájárulni a hallgató pedagógussá válásához.

A gyakorlati képzés résztvevőjeként, az óvodapedagógus hallgatók szakmai munkájának segítőivé válunk. Egy olyan folyamat részeseivé, amelyben a hallgatók megismerik az óvodában folyó oktató- nevelő munkát.

A hallgató a 8 hetes szakmai gyakorlat megkezdése előtt a Főiskola által felajánlott, választott óvodát felkeresi. Van olyan hallgató, aki megkapja a lehetőséget arra, hogy lakóhelyéhez közeli óvodában szerezze meg a záró foglalkozáshoz szükséges gyakorlatot.  Szerencsés estben már első éves hallgatóként megtalálja óvodánkat és gyakorlati munkáját egy helyen töltheti. Többször előfordul azonban, hogy csak záróvizsgájának helyszínéül választja óvodánkat .

Nagyon fontosnak tartom, az első találkozást az óvodában. A bemutatkozáson túl az intézmény bemutatása után bemegyünk a csoportba ahol lehetősége lesz megismerkedni azzal a közeggel, amelynek 8 héten keresztül meghatározó tagja lesz.

Megismerkedik a gyermekcsoporttal, tárgyi, személyi feltételekkel. Megismeri a gyermekcsoport szokás-és szabályrendszerét, napi-és hetirendjét.


Magyar Vöröskereszt Bázisóvoda

A Görgey Utcai Óvoda alkalmazotti közössége elhivatott az egészségfejlesztés, a környezettudatos nevelés és egészség megőrzése területén, mert tudjuk a legnagyobb kincsünk, a legnagyobb értékünk az egészségünk. Alapvető célunk a jövő generációjának felkészítése az egészségtudatos életre.

2017. decemberben pályázatot nyújtottunk be a Magyar Vöröskereszt Bázisóvodájának cím elnyerésére. 2018. január 31-én kaptuk meg az értesítést, hogy Bázis óvodák lettünk és a 2018/2019-es nevelési évtől viselhetjük a címet.

Büszkék vagyunk arra, hogy Debrecenben egyedül a mi óvodánk rendelkezik ezzel a címmel.

A 2018/2019- es nevelési évben vezettük be óvodánkba a Magyar Vöröskereszt Bázisóvoda első modulprogramjait. Annak nagyon örülünk és sikerként éljük meg, hogy gyermekeink és szüleik nagyszámban lettek az alapszervezetünk tagjai.


Mindenki szívügye a fenntarthatóság

A Görgey Utcai Óvoda - © Fotó: Potyók Izabella

Debrecen – Az óvodában kiemeltnek tartják a környezeti nevelést.

Az Örökös Zöld Óvoda oklevelet vehette át a Görgey Utcai Óvoda január 21-én Budapesten. A kitüntetést az az intézmény kaphatja meg, amely a környezettudatos magatartásminták, értékek és életviteli szokások átadására törekszik.

– Óvodánk 2009-ben nyerte el először a Zöld Óvoda titulust. Három év múlva be kellett számolnunk arról, mit valósítottunk meg a terveinkből, s ennek köszönhetően újabb három évre megújítottuk címünket. Így történt ez a harmadik alkalommal is, 2015-ben. A sikerek és mindaz, amit beépítettünk a pedagógiai programunkba, arra ösztönöztek, hogy 2018-ban induljunk az Örökös Zöld Óvoda megmérettetésen, s büszkeségünkre kiérdemeltük a nevet – mondta Erdélyi Edit Tünde, az óvoda vezetője.

– Programunk az egészséges életmód mellett a környezeti nevelést tartja hangsúlyosnak. Itt a város szélén, a Nagyerdő mellett adottak a feltételek, a Nyírerdővel és az Agóra élményközponttal is tartjuk a kapcsolatot, csoportfoglalkozásokra járunk, mert a gyerekeket élményekhez, tapasztalatokhoz szeretnénk hozzásegíteni.

Élmény és szemlélet

– Arra törekszünk, hogy a kicsik megismerkedjenek a zöld óvoda jegyeivel: komposztálót alakítottunk ki, érzékelő ösvényt, napórát készítettünk, kis méretű szelektív gyűjtőket helyeztünk el az udvaron, ahová a gyerekekkel gyűjtjük a hulladékot, elemeket, létesítettünk gyógynövénykertet. Évente megrendezzük a zöld hetet, ahol kimondottan arra törekedünk, ne csak a gyerekek, hanem a szülők figyelmét is felhívjuk a környezetvédelemre. Megrendezzük a Semmiből valami névre hallgató pályázatot, ahol otthon a szülők a gyerekekkel együtt készíthetnek újrahasznosítható hulladékból tárgyakat, s ezeket aztán kiállítjuk az óvodában.

Mindent saját erőből valósítottak meg, „csak” az idejüket és elhivatottságukat használták fel. Erdélyi Edit kiemelte, a szülők nagy segítségükre voltak, de a dolgozók családjai is összefogtak például a komposztáló építésekor.


Nevelőtestületünk a társadalomban és a közoktatásban bekövetkező változások közepette képes volt a folyamatos megújulásra, értékteremtő munkájával bizalmat és elismertséget vívott ki a Fenntartónál és a szülők körében. (2008. Debrecen Város Közoktatásáért díj).

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikulás ünnepség az óvodában

A „Hangoló” tehetségműhely gyermekei az óvodánkba járó gyerekeknek is kedveskednek egy kis műsorral. Játékos, utánzó mozdulatokkal, sokféle hangszer használatával (zenei háromszög, dob, száncsengő, csengő, körxilofon, rumbatojás, kasztanyetta, kitt-katt, csörgőkarika) szereznek kellemes perceket.

Ezen a napon lehetőségük van a szülőknek is, hogy megtekintsék a gyermekeik műsorát.

Mikulás ünnepség a bölcsődében

A nagycsoportosok minden évben ellátogatnak a szomszédos bölcsődébe és egy kis műsorral kedveskednek a kicsiknek. Ez már hagyomány nálunk.

Az idén a „Hangoló” tehetségműhely tagjai is nagy izgalommal készültek erre az alkalomra. Minden gyerek lelkesen tanulta a verseket, dalokat, és szívesen segítettek az ajándékok elkészítésében is.

Reggel ünneplő ruhában érkeztek a gyermekek, majd tízórai után, Mikulássapkával a fejükön átsétáltunk a bölcsibe. Nagy szeretettel vártak minket. Minden csoportban előadtuk műsorunkat – dalainkat hangszerrel kísértük, verseltünk és megajándékoztuk a kicsiket.

A fellépések után megvendégelték a gyermekeket a gondozó nénik gyümölcslével és egy kis ropogtatni valóval.